MAOE - Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete

maoe.jpgA Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének jogelőzményei 1950-53-ra nyúlnak vissza, amikor a Magyar Állam létrehozta a három különálló - Irodalmi, Zenei és Képzőművészeti - alapot, amelyek egyesítésével létrejött 1968-ban a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja.

Honlap: http://alkotok.hu

Zsennye

A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesülete évente szervez Zsennyére találkozót. Az ott elhangzott előadásokból adunk közre itt egy csokorra valót.

Zsennyei BOT 2005

A IX. zsennyei BOT-ot - Belsõépítészek Országos Találkozója - 2005. szeptember 16-18. között NEMZETI-GLOBÁLIS DESIGN címmel tartottuk. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem szakmai belügynek tekintettük az eseményt, hanem a már korábban bevált koncepcióhoz híven a szimpozion munkájában részt venni kívánó szakmabelieken kívül meghívtuk a társmûvészetek egy-egy markáns képviselõjét, hogy az õ véleményükkel, meglátásaikkal váljon teljesebbé az adott témakörben elhangzó elõadások, hozzászólások sora.

A IX. zsennyei BOT-ot - Belsõépítészek Országos Találkozója - 2005. szeptember 16-18. között NEMZETI-GLOBÁLIS DESIGN címmel tartottuk. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem szakmai belügynek tekintettük az eseményt, hanem a már korábban bevált koncepcióhoz híven a szimpozion munkájában részt venni kívánó szakmabelieken kívül meghívtuk a társmûvészetek egy-egy markáns képviselõjét, hogy az õ véleményükkel, meglátásaikkal váljon teljesebbé az adott témakörben elhangzó elõadások, hozzászólásoksora.

Tartalomjegyzék:

  • Zsennyei BOT ’05 - Bevezetõ
  • Domin Károly: Gondolatok építészetrõl, belsõépítészetrõl, bútortervezésrõl (el nem hangzott elõadás)
  • Dragonits Márta: A Mátyás-templom belsõépítészeti munkái – 2005. Év Belsõépítésze Díj
  • Juhász István: A Magyar Iparmûvészeti Egyetem Felvételi Elõkészítõ Tanfolyama (részleges bemutatás)
  • Mezei Gábor: Gondolataim a nemzeti és globális designról
  • Nagy Tamás: Tradíció és Innováció
  • Orosz István: Indián Nyár (Utazás Billel)
  • Rainer Péter: Gondolataim a nemzetirõl, az egyetemesrõl és a designról (el nem hangzott írás)
  • Tóta József: Zsennyei hozzászólás
  • Vadas József: A nemzeti kultúrából a multikulturális világ felé
    (A 2005. szeptember 17-én elhangzott elõadás fõbb tézisei)
  • Várhelyi Judit: Design, Magyar Formatervezési Tanács, formatervezési ösztöndíj és díj
  • Vásárhelyi János: Japán formatervezés és bútorkultúra
  • ZÁRÓNYILATKOZAT, IX. BOT belsõépítészek Országos Tanácskozása
    Zsennye, 2005. szeptember 16-17-18.
    mottó: nemzeti és/vagy globális design

Letölthetõ: zsennyei_bot_2005_beszamolo.pdf (4,5 Mb)

Link: http://www.alkotok.hu

Zsennyei BOT 2009

A konferencia tiszteletbeli elnöke: Mikó Sándor belsőépítész, 2x-es Munkácsy-díjas, MAOE Nagydíjas

A konferencia fővédnöke: Prof. emer. Fekete György belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész


2009. szeptember 11. (péntek)
7.30 8.00 Gyülekezés (Budapesi Kongresszusi Központ parkolója)
8.00   Indulás Budapestről
12.00   Érkezés, regisztráció, szobaelosztás
12.40 14.30 Ebéd
15.00   Üdvözlés, a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében köszöntőt mond
Levezető elnök: Tóth Tibor Pál
15.10 15.40 Ebedli Gyula: Bent
15.40 15.50 Hozzászólások
15.50 16.40 Bugár-Mészáros Károly:Különböző korok rezidencia múzeumai
16.40 17.10 Kávészünet
17.10 18.10 Folytatás
18.10 18.30 Hozzászólások
19.00   Vacsora
20.30 01.00 Lelkes László hagyományos diavetítése
     
2009. szeptember 12. (szombat)
7.00 8.30 Reggeli
9.00 9.10 Második nap megnyitása, az előző nap értékelése
Levezető elnök: Gyürky R. András
9.10 9.30 Kiss István: AZ ember és háza, otthonteremtés
9.30 9.40 Hozzászólások
9.40 10.00 Kodolányi Gábor: A 2008/2009-es évben az NYME-AMI-ban készített munkák bemutatása
10.00 10.10 Hozzászólások
10.10 10.30 Fekete György: Minket bele vagy magunk köré ?
10.30 11.00 Kávészünet
11.00 11.30 Mújdricza Péter: Magyarföld-őrhajó
11.30 11.40 Hozzászólások
11.40 11.50 Ortutay Tamás: Egy ház
11.50 12.00 Hozzászólások
13.00 14.20 Ebéd
14.30 15.00 Radnóczi Fernc: Fényviszonyok lakótereinkben
15.00 15.10 Hozzászólások
15.10 15.40 Snopper Zsuzsanna: Az otthon jelentősége ma
15.40 15.50 Hozzászólások
15.50 16.30 Somlai Tibor: Tér és idő 1925-1942., Lakásbelsők a két világháború között
16.30 16.50 Hozzászólások
16.50 17.20 Kávészünet
17.20 18.10 Szücsy Róbert: Skiccpapír és interakció
18.10 19.20 Hozzászólások
18.20 18.50 Tildi Béla: Saját belsők, bútortervezés a mesterképzésben
18.50 19.00 Hozzászólások
19.00   Vacsora, tábortűz
     
2009. szeptember 13. (vasárnap)
7.00 8.30 Reggeli
8.40 9.30 Vásárhelyi János: Trendek és technológiák váltása
9.30 9.40 Hozzászólások
9.40 10.00 Szalay Ágota: A lakáskultúra változása Budapesten, a rendszerváltástól az EU belépésig
10.00 10.10 Hozzászólások
10.10 10.30 Fülöp Krisztina: Lakás a belsőépítészetben
10.30 10.40 Hozzászólások
10.40 11.20 Horváth Gábor: Funkció, design és hangulat a lakásvilágításban - a Targetti Poulsen filozófia alapján
11.10 11.20 Hozzászólások
11.20 12.00 Értékelés, záródokumentum
12.00 13.30 Ebéd
14.00   Csoportképkészítés a Nagy Platán alatt
15.00   Visszaindulás Budapestre

Zsennyei BOT 2010

A zsennyei XIV. BOT - Belsőépítészek Országos Találkozójának programja.

XIV. BOT - Belsőépítészek Országos Találkozója

Zsennyei Konferencia Programja


Rendező:

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Belsőépítész Választmánya (7 fő) 414 fő regisztrált MAOE professzionális belsőépítész tag képviseletében

Helyszín:

MAK Zsennyei Alkotóháza - 9766 Zsennye, Szabadság tér 2.

 

Tel/fax: 06/ 94-379-017

Időpont:

2010. szeptember 10-11-12. (péntek-szombat-vasárnap)

A Konferencia mottója:

Oktatás és jövő

A Konferencia tb. elnöke:

Mikó Sándor belsőépítész, 2x-es Munkácsy-díjas, MAOE Nagydíjas

A Konferencia fővédnöke:

Prof. emer. Fekete György belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész

 

2010. szeptember 10. (péntek)


7.30.- 8.00.

Gyülekezés /Budapesti Kongresszusi Központ parkolója/

8.00.

Indulás Budapestről

12.00.

Érkezés, regisztráció, szobaelosztás

12.40.- 14.30.

Ebéd

15.00.- 15.10.

Üdvözlés, a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében köszöntőt mond Tóth Tibor Pál belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és a MAOE Iparművészeti Tagozat vezetőségi tagja

 

Az új választmány bemutatása

15.10.- 15.20.

Gyürky András belsőépítész: Belsőépítészet, mint hungaricum

15.20.- 15.30.

Hozzászólások

15.30.- 15.50.

DLA h.c. Csíkszentmihályi Péter belsőépítész, tanszékvezető egyetemi tanár: Hogyan tovább? Paradigmaváltás? Megszűnés vagy újjászületés? A „tervezés” és a belsőépítész képzés jövőjének kérdései. A bolognai rendszer korlátai és lehetőségei (Tények, tapasztalatok, törekvések és eredmények a soproni NYME-AMI-ban)

15.50.- 16.00.

Hozzászólások

16.00.- 16.15.

Kávészünet

16.15.- 16.35.

DLAFerencz Marcel építész, főiskolai docens: Az oktatás

16.35.- 16.45.

Hozzászólások

17.15.- 17.35.

Kovács Tamás marketing- és kommunikációs osztályvezető (FALCO Szombathely): A XXI. század új anyagai a belsőépítészetben

17.35.- 17.45.

Hozzászólások

17.45.- 18.05.

DLAJakab Csaba építész-belsőépítész: „Óvodától egyetemig és tovább…”

18.05.- 18.15.

Hozzászólások

19.00

Vacsora, tüzes viták

 

2010. szeptember 11. (szombat)


7.00.- 8.30.

Reggeli

9.00.- 9.10.

Második nap megnyitása, az előző nap értékelése

 

 

 

Levezető elnök: Kiszely Mária belsőépítész

9.10.- 9.30.

Dr. Dénes Levente PhD egyetemi docens (NYME-FMK): Ipari formatervezés tengeren innen és túl

9.30.- 9.40.

Hozzászólások

9.40.- 10.00.

Vásárhelyi János belsőépítész: Tanít a történelem: megkésett riport egy milánói nemzetközi kiállításról

10.00.- 10.10.

Hozzászólások

10.10.- 10.30.

Mészáros György festőművész, egyetemi docens, intézetigazgató (NYME-AMI): Az oktatás 15 éve az NYME-AMI-ban

10.30.- 10.40.

Hozzászólások

10.40.- 11.00.

Kávészünet

11.00.- 11.20.

DLA habil Mátrai Péter építész-belsőépítész, egyetemi tanár (NYME-AMI): Volt – van – lesz

11.20.- 11.30.

Hozzászólások

11.30.- 11.50.

László Andrea belsőépítész, művésztanár: A Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola képzési irányai

11.50.- 12.00.

Hozzászólások

12.00.- 12.20.

Tóta József művésztanár: 3 in 1 – építészet, belsőépítészet és bútortervezés oktatása a MOME Építész tanszékén

12.20.- 12.30.

Hozzászólások

13.00.- 14.30.

Ebéd

 

15.00.- 15.10.

Összefoglalás, a délelőtt értékelése

 

Levezető elnök: Kiszely Mária belsőépítész

15.10.- 15.40.

DLA habil Nagy Tamás építész, tanszékvezető egyetemi tanár (MOME): Építészet és tanítás

15.40.- 15.50.

Hozzászólások

15.50.- 16.10.

Dr. Szily Imre Balázs építész-belsőépítész, egyetemi docens: Építészképzés az Ybl Miklós Főiskolán

16.10.- 16.20.

Hozzászólások

16.20.- 16.40.

DLA habil Bánáti János belsőépítész, egyetemi docens: Mit, miért, hogyan? 30 év a belsőépítészet képzésben

16.40.- 16.50.

Hozzászólások

16.50.- 17.10.

Kávészünet

17.10.- 17.30.

Szenes István építész-belsőépítész, egyetemi docens (BME): Építészet - =belsőépítészet?

17.30.- 17.40.

Hozzászólások

17.40.- 18.00.

Rex-Kiss Béla építész-belsőépítész: Képeznek-e Magyarországon belsőépítészt?

18.00.- 18.10.

Hozzászólások

19.00.- 20.00.

Vacsora

20.20.- 22.00.

Bugár Mészáros Károly építészmérnök, építésztörténész (BME Építésmérnöki Kar, Műemléki szakmérnöki szak): Kis építészet, belsőépítészet, tárgytervezés, a Királyi Rajziskola 1799-1818. Müntzberger Antal eszéki professzor rajzegyüttesének anyagából

Bugár Mészáros Károly építészmérnök, építésztörténész (BME Építésmérnöki Kar, Műemléki szakmérnöki szak): Alvar Aalto, Maison Louis Carré

 

2010. szeptember 12. (vasárnap)


7.00.- 8.30.

Reggeli

9.00.- 9.10.

Az előző nap értékelése

 

Levezető elnök: Gyürky András belsőépítész

9.10.- 9.30.

Dr. Ferkai András építész, intézetigazgató egyetemi tanár (MOME Elméleti Intézet): Belső – Külső Építészet

9.30.- 9.40.

Hozzászólások

9.40.- 10.00.

Tardos Tibor építész-belsőépítész: Általános iskola Budaörsön – építészet és belsőépítészet. Egy együttműködés

10.00.-10.10.

Hozzászólások

10.10.-10.30.

Gross András építőművész: MCSX – Medence Csoport 2000-2010

10.30.-10.40. Hozzászólások
  Deák Benedek: Kézirajzok

10.40.-11.00.

Prof. emer. Fekete György ny. egyetemi tanár, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia mb. elnöke (NYME-AMI): Reflexiók

11.20.-11.30.

Hozzászólások

11.30.-12.00.

Értékelés, záródokumentum

12.00.-13.30.

Ebéd

14.00.

Csoportképkészítés a Nagy Platánfa alatt

15.00.

Visszaindulás Budapestre

XIV. BOT - Tóth Tibor Pál köszöntőt mond

Üdvözlés, a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében köszöntőt mond Tóth Tibor Pál belsőépítész...

Üdvözlés, a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében köszöntőt mond Tóth Tibor Pál belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és a MAOE Iparművészeti Tagozat vezetőségi tagja, majd ismerteti a konferencia programját. Ezután Mikó Sándor megemlékezik a nemrég elhunyt Kisszebeni Marcellra.

XIV. BOT - Gyürky András: Belsőépítészet, mint hungaricum

Gyürki R. András a belsőépítészetről mint hungarikumról beszél.

Gyürki R. András a belsőépítészetről mint hungarikumról beszél.

XIV. BOT - Csíkszentmihályi Péter: Hogyan tovább? Paradigmaváltás? Megszűnés vagy újjászületés?

A „tervezés” és a belsőépítész képzés jövőjének kérdései. A bolognai rendszer korlátai és lehetőségei (Tények, tapasztalatok, törekvések és eredmények a soproni NYME-AMI-ban)


A „tervezés” és a belsőépítész képzés jövőjének kérdései. A bolognai rendszer korlátai és lehetőségei (Tények, tapasztalatok, törekvések és eredmények a soproni NYME-AMI-ban)

A belsőépítész képzés évszázados múltra tekint vissza. „Szakmai identitásunk meghatározója véleményem szerint ez a múlt, melyben az ősi szakmák ismeretén alapuló komplexitás és kreativitás, önálló vagy alternatív koncepciót kínál az építészet számára, hol partneri, hol megtűrt, hol ellentétet képező formában.” Megfogalmazása szerinte a jó belsőépítész a komplex építészeti környezet alakításában az építész partnere. Az előadó felteszi a kérdést: Elképzelhető-e jó építész belsőépítészeti tudás nélkül ? Elképzelhető-e jó belsőépítész építészeti tudás és képesség nélkül ? A választ az egyetemek megadták, az építész tervezőművész képzéssel. Az előadás további részében az előadó kifejti a Bolonyai rendszer építész tervezőművészekre vonatkozó akkreditálásának folyamatát, felépítését, lépcsőit. Kitért az egyes egyetemek különbözően felépített képzéseire és szakjaira. Az előadás második részében a belsőépítészet művészeti és a műszaki irányultságot felmutató képzéseiről és végzettségekről szól, majd leszögezi, hogy „a szakterületi és identitási tisztázásában résztvevők körét, valamennyi építészképzéssel foglalkozó főiskolára, egyetemre ki kell terjeszteni”. Az előadás végén a Bolonyai rendszer részleteit, végezetül pedig az Alkalmazott Művészeti Intézet problémáit, törekvéseit és eredményeit ismerteti.

XIV. BOT - Ferencz Marcel: Az oktatás

Ferencz Marcel DLA építész, főiskolai docens, a debreceni egyetemen végzett oktatói tevékenységéből, oktatási módszeréből egy gondolatot kiragadva mutatta be, hogyan látja az oktatás jövőjét.

Ferencz Marcel DLA építész, főiskolai docens, a debreceni egyetemen végzett oktatói tevékenységéből, oktatási módszeréből egy gondolatot kiragadva mutatta be, hogyan látja az oktatás jövőjét. Megfogalmazásában: „... a jövő oktatása a SZEMLÉLET a SZElleM Létének LETükrözése a KÉPÍRÁS újrafelfedezése lesz...”. Így az előadás a fogalmak képi lerögzítésének vonala mellett halad, számtalan grafikával szemléltetve azt. Az előadás végén a Velencei Biennáléval kapcsolatban mutatja be a képírás térbeli megfogalmazását, zárásként pedig az oktatói tevékenységének tapasztalataiból leszűrt 18 mondatot olvasta fel az előadó.

XIV. BOT - Tildi Béla: Bútor szakirányú mesterképzés a MOME-n

DLA Tildi Béla belsőépítész, egyetemi docens a MOME Design Intézet Bolonyai rendszer szerinti formatervező (MA) mester-képzésen belüli, bútor szakirányú képzésről tartott előadást.

DLA Tildi Béla belsőépítész, egyetemi docens a MOME Design Intézet Bolonyai rendszer szerinti formatervező (MA) mester-képzésen belüli, bútor szakirányú képzésről tartott előadást. Ismertette a kezeteket, illetve az egyetemen belüli elhelyezkedését., majd idéz a képzés akkreditációs anyagából. Az alábbiakban ennek egy kiemelt részét közöljük: „...Tehát a képzés célja: olyan tervezőművészek képzése, akik mesterségbeli ismeretek alapján, képesek a szakterületeken, alkotó módon és innovatívan, illetve rugalmasan és hajlékonyan reagálni a globalizálódó ipar és a piac kihívásaira és egyúttal figyelemmel lenni a lokális kulturális igényekre. Alkalmasak az ipar design iránti aktuális és konceptuális elvárások teljesítésére. Munkájukat a terméktervezés és termékfejlesztés, továbbá a kutatás valamennyi fázisában képesek önállóan és más szakemberekkel együttműködve csoportmunkát is végezni...

Ezután kifejti mik azok az elemek melyeket az egyetem át tud adni a hallgatóknak: szakmai és elméleti ismeretanyag, értékrend, munkamódszer. Kiemelte továbbá, a tanuló és az oktató közti személyes kontaktus fontosságát. Zárásként tömören megfogalmazta az oktatás lényegét: „...tulajdonképpen ez a fajta oktatás arról szól, hogy a hallgatót megtanítsuk a személyes kreativitásának hatékony működtetésére, erről szól az oktatás...”.

Végezetül szót ejtett a negyedéves konkrét tervezési feladatokról is.

XIV. BOT - Kovács Tamás: A XXI. század új anyagai a belsőépítészetben

Kovács Tamás a FALCO marketing- és kommunikációs osztályvezetőjénak előadása a FALCO-ról és a BRILLIANCE laptermékről.

Kovács Tamás a FALCO marketing- és kommunikációs osztályvezetője, az előadás elején ismertette a FALCO rövid történetét valamint a jelenben elfoglalat pozícióját. Majd az általános termékkör rövid bemutatása után, részletesen beszélt a BRILLIANCE laptermékről, amit a körbeadott anyagmintákon keresztül élőben is módunk volt megtapogatni.

XIV. BOT - Dr. Dénes Levente: Ipari formatervezés tengeren innen és túl

Dr. Dénes Levente PhD egyetemi docens (NYME-FMK) 2007-2009 Láng Elemér meghívására a West Virginia University-n egy kutatásban, majd helyettesítőként az oktatásban is részt vetett. Az előadás során (Ipari formatervezés tengeren innen és túl) az ottani két éves tapasztalatairól kaphattunk áttekintést.

Dr. Dénes Levente PhD egyetemi docens (NYME-FMK) 2007-2009 Láng Elemér meghívására a West Virginia University-n egy kutatásban, majd helyettesítőként az oktatásban is részt vetett. Az előadás során (Ipari formatervezés tengeren innen és túl) az ottani két éves tapasztalatairól kaphattunk áttekintést. Beszélt az iskola pénzügyi alapjáról, a különböző divíziókról, majd részletesebben a belsőépítész képzésről. Ismertette a tantárgyakat, illetve a vizsgázás rendszerét.
Az előadás végén pár szóban beszélt a NYME Ipari Termék és Formatervező szakról, ami elmondása szerint inkább műszaki és fa hangsúlyos szak.
Zárásként a hallgatói felkészültséget hasonlította össze a NYME és a West Virginia University között.

XIV. BOT- Vásárhelyi János: Tanít a történelem: megkésett riport egy milánói nemzetközi kiállításról

Vásárhelyi János belsőépítész a Tanít a történelem: megkésett riport egy milánói nemzetközi kiállításról címmel tartott előadást., illusztrálásképpen a 1906-os milánói kiállításról az akkori Magyar Iparművészet folyóiratban megjelent korabeli fotókat láthattunk.

Vásárhelyi János belsőépítész a Tanít a történelem: megkésett riport egy milánói nemzetközi kiállításról címmel tartott előadást., illusztrálásképpen a 1906-os milánói kiállításról az akkori Magyar Iparművészet folyóiratban megjelent korabeli fotókat láthattunk.
A Magyar Asztalos és Faipar 1997/11-es számában feltett kérdéssel indította előadását: mitől magyar a magyar bútor? A későbbiekben a válaszokat elemezte és kommentálta. Részleteket olvasott a Magyar Iparművészet 1906-os évkönyvében Györgyi Kálmán művészeti író és egyetemi tanár tollából megjelent írásból. Ebből kiderül, hogy a milánói kiállítás három nagy témacsoportra épült: iparművészet, háziipar és iparművészeti oktatás. Györgyi Kálmán leírja, hogy a magyar iparművészeti oktatás a maga nemében akkor egyedülálló volt.
Az előadás végén felolvasott több korabeli cikket külföldi írók tollából, melyek a magyar kiállítás nagyszerűségére és úttörő vonására hívta fel a figyelmet.

XVI. BOT - Mészáros György: Az oktatás 15 éve az NYME-AMI-ban

Mészáros György festőművész, egyetemi docens, intézetigazgató az elmúlt 15 év NYME-AMI-ban folyt alkalmazott művészeti képzéséről tartott előadást.

Mészáros György festőművész, egyetemi docens, intézetigazgató az elmúlt 15 év NYME-AMI-ban folyt alkalmazott művészeti képzéséről tartott előadást.
Ismertette az intézet karainak elhelyezkedését, valamint a művészképzés helyzetét az egyetemen belül, majd a gazdag és változatos téma és képanyaggal mutatta be a képzést, indulva Mária Teréziától, az alapképzésen keresztül, a bútor- és épülettervekig bezárólag.

XIV. BOT - Mátrai Péter: Volt - van - lesz

DLA habil Mátrai Péter építész-belsőépítész, egyetemi tanár (NYME-AMI): Volt -van - lesz. Az előadás elején egy az Országépítő folyóiratban 2001-ben megjelent írásából olvasott fel az előadó melyben arra kérdésre kereste a választ: lehet-e tanítani a művészetet?

DLA habil Mátrai Péter építész-belsőépítész, egyetemi tanár (NYME-AMI): Volt -van - lesz. Az előadás elején egy az Országépítő folyóiratban 2001-ben megjelent írásából olvasott fel az előadó melyben arra kérdésre kereste a választ: lehet-e tanítani a művészetet? Kiemelte az oktatás és a tanítás közti különbség fontosságát, az utóbbira helyezve a hangsúlyt. Majd felidézte élete azon pillanatait, amikor különböző szinteken tanár-tanítvány viszonyba került. Az előadás végén egy kísérleti zeneművet hallgathattuk, illetve a készítés folyamatát nézhettünk meg.

XIV. BOT - Jakab Csaba: "Óvodától egyetemig és tovább..."

DLA Jakab Csaba építész-belsőépítész a „Óvodától egyetemig és tovább…” című előadásával „a környezet oktató, nevelő hatásának fontosságára” koncentrált.

DLA Jakab Csaba építész-belsőépítész a „Óvodától egyetemig és tovább…” című előadásával „a környezet oktató, nevelő hatásának fontosságára” koncentrált. Kiemelte, hogy kiemelt hangsúlyt kell fektetni a pedagógiában a környezet oktató, nevelő szerepének. Majd ismertette a 1997-ben elnyert, Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj keretében megvalósult Alternatív iskolabútorok fedőnevű, kutatás, tervezés és kivitelezés folyamatát és eredményeit.

XIV. BOT - Nagy Tamás: Építészet és tanítás

DLA habil Nagy Tamás építész, tanszékvezető egyetemi tanár (MOME) az Építészet és tanítás kapcsolatáról, azon belül is a MOME elsőéves képzésről tartott előadást.

DLA habil Nagy Tamás építész, tanszékvezető egyetemi tanár (MOME) az Építészet és tanítás kapcsolatáról, azon belül is a MOME elsőéves képzésről tartott előadást. Beszélt a célokról és a konkrét feladatok felépítéséről is. Az előadás második felében két videót nézhettünk meg. Az elsőben egy gyimesi harangláb építésével ismerkedhettünk meg, a másodikban pedig egy őrségi hídépítés történetébe pillanthattunk bele.

XIV. BOT - Dr. Szily Imre Balázs: Építészképzés az Ybl Miklós Főiskolán

Dr. Szily Imre Balázs építész-belsőépítész, egyetemi docens Építészképzés az Ybl Miklós Főiskolán címmel tartott előadást.

Dr. Szily Imre Balázs építész-belsőépítész, egyetemi docens Építészképzés az Ybl Miklós Főiskolán címmel tartott előadást. Az előadása elején röviden ismertette életútját, tanári munkáját, majd részletesen beszélt az Ybl Miklós Főiskola történetéről, a kezdve az 1879-es alapítástól napjainkig. Ezt követően ismertette és bemutatta az oktatás céljait, az oktatást kiegészítő stúdiumokat, illetve a hallgatói anyagot.

XIV. BOT - Bánáti János: Mit, miért, hogyan? 30 év a belsőépítészet képzésben

DLA habil Bánáti János belsőépítész, egyetemi docens: Mit, miért, hogyan? 30 év a belsőépítészet képzésben címmele tartott előadást.


DLA habil Bánáti János belsőépítész, egyetemi docens: Mit, miért, hogyan? 30 év a belsőépítészet képzésben előadása elején beszélt a nemrég megrendezett életmű kiállításáról, illetve körbeadta a hallgatóságnak a lakberendezőknek írott könyvét. A röviden életpályája bemutatás után, áttért az oktatási munkásságának részletes ismertetésére, számtalan fotóval, hallgatói munkával illusztrálva azt. Végezetül a művészet közvetítő képzés nyári gyakorlatának bemutatásával, illetve az ott készült fotókkal zárta az előadását.

XIV. BOT - Szenes István: Építészet=belsőépítészet?

Szenes István építész-belsőépítész, egyetemi docens (BME): Építészet =belsőépítészet? A két részre tagolható előadás első részében a belsőépítészet helyzetét, aktuális kérdéseit feszegette az előadó, a második részben pedig a Műegyetemen felmerült belsőépítész oktatás igényéről beszélt.


Szenes István építész-belsőépítész, egyetemi docens (BME): Építészet =belsőépítészet? A két részre tagolható előadás első részében a belsőépítészet helyzetét, aktuális kérdéseit feszegette az előadó, a második részben pedig a Műegyetemen felmerült belsőépítész oktatás igényéről beszélt. Felolvasta gondolatait a belsőépítészetről nyílt levél címmel (a teljes szöveg itt is olvasható), majd kommentálta és példákkal illusztrálta a szakma jelen helyzetét. Végezetül beszélt a műegyetemi oktatásról belsőépítész szempontból, illetve a felkérésről, hogy legyen belsőépítész szakmérnöki képzés a Műegyetemen.

XIV. BOT - Rex-Kiss Béla: Képeznek-e Magyarországon belsőépítészt?

Rex-Kiss Béla építész-belsőépítész: Képeznek-e Magyarországon belsőépítészt? előadását a megszokott vetített képes előadásoktól eltérő módon, saját készítésű rajzokkal és ábrákkal szemléltetve tartotta meg.


Rex-Kiss Béla építész-belsőépítész: Képeznek-e Magyarországon belsőépítészt? előadását a megszokott vetített képes előadásoktól eltérő módon, saját készítésű rajzokkal és ábrákkal szemléltetve tartotta meg. Többek között reflektált Szenes István előadására illetve írására is (időközben közzétett egy írást Belsőépítészetről nyílt levél címmel mely oldalunkon is olvasható). A belsőépítészet megközelítésre a rendszer pártatlan elemzését tűzte ki céljául, az előadás tablóin ennek az elemzésnek az egyes állomásait mutatta be. Elsőként a tervezés és a munkaerőpiac, illetve a szakmagyakorláshoz szükséges ismeretanyag szemszögéből vizsgálja a szakmát. Innen több izgalmas ábrát bemutatva eljut a saját diplomázásakor és a jelen diplomavédések idején fennálló tervező-megbízó-kivitelező viszony megjelenítéséig. Sajnos a részletes elemzésre időhiány miatt nem került sor, viszont érdekes hozzászólások születtek és igen izgalmas párbeszéd alakult ki az előadás után.

XIV. BOT - Bugár Mészáros Károly: Kis építészet, belsőépítészet, tárgytervezés, a Királyi Rajziskola 1799-1818. Müntzberger Antal eszéki professzor rajzegyüttesének anyagából

Bugár Mészáros Károly építészmérnök, építésztörténész (BME Építésmérnöki Kar, Műemléki szakmérnöki szak) Kis építészet, belsőépítészet, tárgytervezés, a Királyi Rajziskola 1799-1818 címmel, Müntzberger Antal eszéki professzor rajzegyüttesének anyagából tartott előadást.

Bugár Mészáros Károly építészmérnök, építésztörténész (BME Építésmérnöki Kar, Műemléki szakmérnöki szak) Kis építészet, belsőépítészet, tárgytervezés, a Királyi Rajziskola 1799-1818 címmel, Müntzberger Antal eszéki professzor rajzegyüttesének anyagából tartott előadást. A közel két órás előadást az épületrajzoktól indította, majd a tárgy és a különböző részletrajzok bemutatásával folytatta. A lenyűgöző képanyag vetítését, a részletgazdagon kimunkált bútorrajzokkal zárta.

Tovább a második részhez

XIV. BOT - Bugár Mészáros Károly: Alvar Aalto, Maison Louis Carré

Bugár Mészáros Károly építészmérnök, építésztörténész (BME Építésmérnöki Kar, Műemléki szakmérnöki szak) előadása második felében Alvar Aalto Maison Lauis Carré (1956-63) épületet mutatta be.

Bugár Mészáros Károly építészmérnök, építésztörténész (BME Építésmérnöki Kar, Műemléki szakmérnöki szak) előadása második felében Alvar Aalto Maison Lauis Carré (1956-63) épületet mutatta be. Indításként a tervezőről és a megbízóról láthattunk képeket, majd az épület terveibe, skicceibe pillanthattunk bele. Ezután a kapubejárattól kezdődő gazdag és részletes fotósorozattal először körüljárhattuk az épületet, majd részletekbe menően a belső tereket is.

XIV. BOT - Tardos Tibor: Általános iskola Budaörsön - építészet és belsőépítészet. Egy együttműködés

Tardos Tibor építész-belsőépítész Általános iskola Budaörsön - építészet és belsőépítészet. Egy együttműködés címmel tartott előadást a 2009-ben Az év belsőépítésze díjjal jutalmazott munkájáról.

Tardos Tibor építész-belsőépítész Általános iskola Budaörsön - építészet és belsőépítészet. Egy együttműködés címmel tartott előadást a 2009-ben Az év belsőépítésze díjjal jutalmazott munkájáról. Beszélt Dobai János építésszel való közös munkáról. Ezután ismertette ez építészeti kialakítást, a helyszínrajztól az alaprajzokon át a metszetekig. Elmondta, hogy a belsőépítészet az adott munkánál a közös közlekedőkre (illetve a tantermi berendezésekre is, de az nem a terv szerint valósult meg) korlátozódott. Részletekbe menően bemutatta a folyosói burkolat és szekrényrendszert. Végezetül fotósorozatot láthattunk az épület külsejéről, majd szintenként a folyosókról, az auláról és a belső udvarról. Az előadás végén elmondta tapasztalatait a közbeszerzéssel, illetve a tantermi berendezéssel, bútorzattal kapcsolatosan.

XIV. BOT - Gross András: MCSX – Medence Csoport 2000-2010

Gross András építőművész: MCSX – Medence Csoport 2000-2010 címmel a Medence Csoportról tartott előadást, Terebessy Tóbiás segédletével.

Gross András építőművész: MCSX – Medence Csoport 2000-2010 címmel a Medence Csoportról tartott előadást, Terebessy Tóbiás segédletével. Kezdték a csoport tagjainak bemutatásával, ezután visszaemlékeztek a soproni egyetemen töltött diákévekre, és a csoport megalakításának körülményeit, indítékait, majd az előadás második felében a könyv lapjaival illusztrálva, részletesebben bemutatták munkáikat.

XIV. BOT - Deák Benedek: Kézirajzok

Deák Benedek Kézirajzok címmel tartott előadásában, az általa különböző technikával, de zömmel kézzel készített rajzait mutatta be.

Deák Benedek Kézirajzok címmel tartott előadásában, az általa különböző technikával, de zömmel kézzel készített rajzait mutatta be.

XIV. BOT - Prof. emer. Fekete György: Reflexiók

Prof. emer. Fekete György ny. egyetemi tanár, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia mb. elnöke (NYME-AMI) Reflexiók című előadásának elején beszélt a tudományos megközelítés részeiről: analízis, konklúzió, terápia. Vonatkoztatva azt a konferenciára leszögezte, hogy a konferencia három napja az analízis fázisában telt el.

Prof. emer. Fekete György ny. egyetemi tanár, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia mb. elnöke (NYME-AMI) Reflexiók című előadásának elején beszélt a tudományos megközelítés részeiről: analízis, konklúzió, terápia. Vonatkoztatva azt a konferenciára leszögezte, hogy a konferencia három napja az analízis fázisában telt el. A lehetséges konklúzió sor elkezdéseként értékelte a későbbiekben felolvasott zárónyilatkozatot. Meglátása szerint a terápiától viszont még messze tartunk. Kijelentette, hogy „a mi létünk feltétele az építészet”, majd beszélt az belsőépítészettel kapcsolatos anyagi kérdésről, valamint az építészet-belsőépítészet egységéről. Mielőtt felolvasta a zárónyilatkozatot, hivatkozott tavalyi előadásának alaptételére: „az építész és a belsőépítészet között az a különbség, hogy az átlag építész úgy tervezi a környezetet, hogy minket bele, a belsőépítész pedig úgy tervezi a környezetet, hogy magunk köré”.

Záródokumentum

A magyar belsőépítészek mintegy félezres közösségéből önként jelentkező tagjai ismét megtartották a Zsennyei Alkotóházban éves szakmai összejövetelüket, immár tizennegyedik alkalommal. A tanácskozás témáját „Oktatás és Jövő” címmel határozták meg a szervezők, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képviseletében.

A magyar belsőépítészek mintegy félezres közösségéből önként jelentkező tagjai ismét megtartották a Zsennyei Alkotóházban éves szakmai összejövetelüket, immár tizennegyedik alkalommal. A tanácskozás témáját „Oktatás és Jövő” címmel határozták meg a szervezők, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képviseletében.

Előadások hangzottak el, és viták is, a hazai belsőépítészet és bútortervezés aktuális kérdéseiről, az építészethez való tradicionális viszonyról, képes bemutatók voltak láthatók új, tervezési eredményekről. Munkáikat ismertették fiatal tervezők, tájékoztatók hangzottak el az egyetemek belsőépítészetet érintő szakmai aktualitásairól, tényeiről és különféle elméleti megközelítéseikről.

A három napos konferencia hangulatát és reflexióit alapvetően meghatározta az a negatív fejlemény, hogy az elmúlt évben az államilag nyilvántartott szakmák hivatalos sorából törölték a belsőépítészetet az érintettekkel való lényegi egyeztetés kikerülésével.

Ez a nemzetközileg sem igazolható lépés arra indítja a konferencia résztvevőit, hogy kérjék és hatalmazzák fel a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületét, a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségét, a Magyar Belsőépítészek Egyesületét a Magyar Építész Kamarát és a Magyar Művészeti Akadémiát, hogy alkalmas időben, kellő koordináció után tegyenek lépéseket a méltatlan visszaminősítés korrekciójára, hogy a magyar belsőépítészet helyeztessék vissza abba a jogi és szellemi pozícióba, melyet szaktörténete folyamán és a jelenben is megérdemelten vívott ki magának. Következményeként lesz szükséges a művészetoktatáson belüli helyzetét is indokolt mértékben újrafogalmazni.

Bauer István sk.
a MAOE elnöke

Tóth Tibor Pál sk.
építész-belsőépítész
a MAOE Iparművészeti Tagozat
vezetőségi tagja

Zsennye, 2010. szeptember 10-12.

Zsennyei BOT 2011

Rendező: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Belsőépítész Választmánya (7 fő) 414 fő regisztrált MAOE professzionális belsőépítész tag képviseletében

Helyszín: MAK Zsennyei Alkotóháza - 9766 Zsennye, Szabadság tér 2.

Időpont: 2011. szeptember 9-10-11. (péntek-szombat-vasárnap)

A Konferencia mottója: TRADÍCIÓ (generációkon átívelő szakmagyakorlat)

Konferenciánk témája a tradicionális és mai gyakorlatok és különbözőségek szakmatörténeti áttekintése a generációk között.

A konferencia két délelőttjét és két délutánját egy-egy 3-6 fős beszélgető csoport köré szervezzük. Elképzelésünk szerint az adott korcsoportból kikerülő résztvevők, a konkrét munkák bemutatásán túl, a napi gyakorlatról (tervezőirodák, munkaszerzés, tervtanács, prezentáció, együtt dolgozás stb.) is beszélnek. Célunk, hogy a hagyományos előadásokon túllépve diskurzus alakuljon ki a résztvevők között az adott kor szakmagyakorlásáról. A beszélgetésekbe a hallgatóságnak is lehetősége lesz bekapcsolódni, de a diskurzust a moderátorok terelnék megfelelő irányba. Minden egységet egy felvezető előadás indít az adott szakmai hátteret bemutatva, illetve illusztrálásként tablókon, és vetített képes formában eredeti terveket is bemutatnánk.

A Konferencia tb. elnöke: Mikó Sándor belsőépítész, 2x-es Munkácsy-díjas, MAOE Nagydíjas

A Konferencia fővédnökei: Prof. emer. Fekete György belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész

dr. Ferkai András építészettörténész, tanszékvezető egyetemi tanár

2011. szeptember 9. (péntek)

7.30.- 8.00. Gyülekezés /Budapesti Kongresszusi Központ parkolója/
8.00. Indulás Budapestről
12.00. Érkezés, regisztráció, szobaelosztás
12.40.- 14.30. Ebéd
15.00.- 15.10. Üdvözlés, a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében köszöntőt mond Tóth Tibor Pál belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és a MAOE Iparművészeti Tagozat vezetőségi tagja
15.10.- 17.00. Prof. emer. Fekete György belsőépítész: A múltról, mint a jövő feltételéről
dr. Ferkai András építészettörténész, tanszékvezető egyetemi tanár: Belsőépítészet generációkon keresztül
Kerekasztal-beszélgetés, moderátor: Ferkai András
Résztvevők: Burián Judit, Mikó Sándor

17.00.- 17.15. Kávészünet
17.15.- 17.45. Szponzor előadás: Kaszab Gergely faipari ügyvezető (WÜRTH Szereléstechnikai Kft.)
17.45.- 19.00. Kerekasztal-beszélgetés folytatása

19.00. Vacsora
20.00.- Bugár Mészáros Károly: Az Építészeti Múzeum jelene és jövője, különös tekintettel a belsőépítészeti anyaggyűjtésre az építészet és a belsőépítészet kapcsolatának függvényében 2/1 és 2/2

2011. szeptember 10. (szombat)

7.00.- 8.30. Reggeli
9.00.- 10.30. Kerekasztal-beszélgetés, moderátor: Mátrai Péter
Résztvevők:

Rex-Kiss Béla, Somogyi Pál,
Petrovics László, Szenes István,
Schinagl Gábor,  Magyari Éva, Láng Judit
10.30.- 10.45. Kávészünet
10.45.- 11.15. Szponzor előadás: Kiss János ügyvezető igazgató (M+M Kft.)
11.15.- 12.30. Kerekasztal-beszélgetés folytatása

13.00.- 14.30. Ebéd
15.00.- 16.45. Kerekasztal-beszélgetés, moderátorok: Ferkai András, Mátrai Péter
Résztvevők:
Léder Zoltán, Tóth Péter, Kiss Dániel, Pósa Viktor
16.45.- 17.00. Kávészünet
17.00.- 18.30. Kerekasztal-beszélgetés folytatása
19.00. Vacsora

2011. szeptember 11. (vasárnap)

7.00.- 8.30. Reggeli
9.00.- 10.30. Kerekasztal-beszélgetés, moderátor: Fekete György, Bugár Mészáros Károly 2/1 és 2/2
Résztvevők: mindenki

10.30.-10.45. Kávészünet
10.45.-12.00. Kerekasztal-beszélgetés folytatása
12.00.-13.30. Ebéd
14.00. Csoportképkészítés a Nagy Platánfa alatt
15.00. Visszaindulás Budapestre

Tóth Tibor Pál: Üdvözlés, köszöntő

Üdvözlés, a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében köszöntőt mond Tóth Tibor Pál belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és a MAOE Iparművészeti Tagozat vezetőségi tagja.

Üdvözlés, a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében köszöntőt mond Tóth Tibor Pál belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és a MAOE Iparművészeti Tagozat vezetőségi tagja.

Fekete György belsőépítész: A múltról, mint a jövő feltételéről

Prof. emer. Fekete György belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész a XV. zsennyei BOT konferencián, A múltról, mint a jövő feltételéről címmel tartott előadása.

Prof. emer. Fekete György belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész a XV. zsennyei BOT konferencián, A múltról, mint a jövő feltételéről címmel tartott előadása.

dr. Ferkai András: Belsőépítészet generációkon keresztül

dr. Ferkai András építészettörténész, tanszékvezető egyetemi tanár a XV. zsennyei BOT konferencián, Belsőépítészet generációkon keresztül címmel tartott előadása.

dr. Ferkai András építészettörténész, tanszékvezető egyetemi tanár a XV. zsennyei BOT konferencián, Belsőépítészet generációkon keresztül címmel tartott előadása.

Burián Judit és Mikó Sándor

GRASS vasalatok - Kaszab Gergely faipari ügyvezető (WÜRTH Kft.)

Rex-Kis Béla és Somogyi Pál

Extenzo feszített fóliás álmennyezet. Magyarországon forgalmazza:M+M Kft Székesfehérvár, Kiss János ügyv.

Petrovics László és Szenes István

Schinagl Gábor, Magyari Éva és Láng Judit

Léder Zoltán, Tóth Péter, Kiss Dániel, Pósa Viktor

Bugár Mészáros Károly: Az Építészeti Múzeum jelene és jövője... 2/1

Az Építészeti Múzeum jelene és jövője, különös tekintettel a belsőépítészeti anyaggyűjtésre az építészet és a belsőépítészet kapcsolatának függvényében

Bugár Mészáros Károly: Az Építészeti Múzeum jelene és jövője... 2/2

Az Építészeti Múzeum jelene és jövője, különös tekintettel a belsőépítészeti anyaggyűjtésre az építészet és a belsőépítészet kapcsolatának függvényében

Záró kerekasztal beszélgetés 2/1

Záró kerekasztal beszélgetés 2/2

Zsennyei BOT 2012

Rendező: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Belsőépítész Választmánya (7 fő) 414 fő regisztrált MAOE professzionális belsőépítész tag képviseletében

Helyszín: MAK Zsennyei Alkotóháza - 9766 Zsennye, Szabadság tér 2. Tel/fax: 06/ 94-379-017

Időpont: 2012. szeptember 14-15-16. (péntek-szombat-vasárnap)

A Konferencia mottója:HATÁRHELYZET-HATÁRESETEK”

 

A XVI. zsennyei BOT fenti mottójának többféle jelentés tartalmából csak néhányat ízelítőül.

HATÁRHELYZET volt akkor is amikor eleink díszítő jellegű tevékenysége fokozatosan a funkcionalizmus irányába mozdult el. Erről szól az ART DECO és MODERNIZMUS című lakásművészeti kiállítás is, mely még konferenciánk idején is látogatható lesz az Iparművészeti Múzeumban, s a szimpózium egyik fő vezérfonalául szolgál hiteles történeti hátterével.

HATÁRHELYZET-ben volt (van) a szakma akkor is amikor az egyébként szükségszerű építészeti alapképzés úgy kapott primátust, hogy a hajdani főtanszak és az által kibocsájtott diploma és ami a legdöbbenetesebb, a szakmai lajstorm sem tartalmazza a belsőépítész elnevezést. Másrészt jelentős azoknak a köre, akik a belsőépítészettel határos művészeti területeken fejtik ki tevékenységüket, mint például azok, akik a majd’ két évtizedig szüneteltetett díszlettervező oktatás hiányában választották ezt a képzést.

HATÁRHELYZET-hez értünk most is, mert két új helyen megindul a felsőfokú belsőépítész képzés, s megfelelő jogosultságunk lesz a szakmagyakorláshoz és feltehetően eltűnik az alanyi jogú művészetgyakorlás a jelentősebb volumenű állami beruházások esetében.

A Konferencia tb. elnöke: Mikó Sándor belsőépítész
kétszeres Munkácsy-díjas, MAOE Nagydíjas

A Konferencia fővédnökei: prof. emeritus Fekete György belsőépítész, Kossuth-díjas, Prima-díj, Érdemes művész, Munkácsy-díjas, Magyar Művészeti Akadémia elnöke,
dr. Ferkai András Phd, Ybl Milkós-díjas, Németh Lajos-díjas, építésztörténész, tanszékvezető egyetem tanár, MOME Elméleti Intézet igazgatója

2012. szeptember 14. (péntek)

7.30 - 08.00 Gyülekezés /Budapesti Kongresszusi Központ parkolója/

8.00 Indulás Budapestről szervezett busszal

12.00 Érkezés, regisztráció, szobaelosztás /Zsennyén ismertetve/

12.40 - 14.30 Ebéd

15.15 - 15.15 Üdvözlés a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében köszöntőt mond Tóth Tibor Pál belsőépítész, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és a MAOE Iparművészeti Tagozat vezetőségi tagja

15.25 - 15.50 Bevezető előadás: A Magyar Művészeti Akadémia és a belsőépítészet
Prof. emeritus Fekete György belsőépítész, Kossuth-díjas, Prima-díjas, Érdemes művész, Munkácsy-díjas, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

15.50 - 16.30 Előadás: A zenés színpadtól a látványépítészetig
Csikós Attila belsőépítész, színházi díszlettervező művész, Kossuth-díjas, MK Érdemrend Kiskereszt kitüntetés, Jászai Mari-díjas, Gundel művészeti díjas

16.30 - 16.40 Hozzászólások

16.40 - 16.55 Kávészünet

16.55 - 17.15 Szponzor előadás: Korszerű felületképzés a bútorlap gyártásban
FALCO Zrt., Szombathely

17.15 - 17.25 Hozzászólások

17.25 - 17.45 Szponzor előadás: Korszerű technológiával hazai alapanyagból, csúcsminőségű parketta
EDELHOLZ Faipari Kft.

17.45 - 17.55 Hozzászólások

17.55 - 18.05 Előadás: Határesetek, határhelyzetek a belsőépítészet múltjában és jelenében
GYürky András belsőépítész, filmdíszlet tervező

18.05 - 18.15 Hozzászólások

18.15 - 18.35 Előadás: Film díszletek irodalmon innen, képzőművészeten túl
Bertalan Tivadar belsőépítész, film-, és színházi díszlettervező, képzőművész, író, Budapest és Újpest díszpolgára, Életműdíj (Filmszemle 2009.), Napút-díjas, az MMA levelező tagja

18.35 - 18.45 Hozzászólások

19.00 Vacsora

 

2012. szeptember 15. (szombat)

7.00 - 8.30 Reggeli

9.00 - 9.30 Előadás: Art deko és modernizmus. Hódosi György, a gobelinszövő építész
Horányi Éva művészettörténész, muzeológus, Iparművészeti Múzeum Bútorgyűjteményének vezetője

Előadás: A stílushatárok és műfaji határok átlépése. Kovács Zsuzsa belsőépítész munkássága tükrében
Reichard Dóra művészettörténész, muzeológus

9.30 -9.40 Hozzászólások

9.40 - 10.10 Előadás: A szabadalmi ügyvivő, gépész és közgazdász az ipari formatervezés képzésen át jut el a belsőépítészetig
Somlai Tibor belsőépítész, belsőépítész szakíró

10.10 -10.20 Hozzászólások

10.20 - 10.35 Kávészünet

10.35 - 11.15 Előadás: Határ vagy szakadék – art deko és modernizmus
dr. Ferkai András Phd., Ybl Milkós-díjas, Németh Lajos-díjas, építésztörténész, tanszékvezető egyetemi tanár, MOME Elméleti Intézet igazgatója

11.15 -11.25 Hozzászólások

11.25 -11.45 Előadás: A tanulás, mint átalakulás
Szegő György építész, belsőépítész, építészeti szakíró, építészteoretikus, Építőművészeti folyóirat főszerkesztője, MK Érdemes Művésze, Jászai-díjas

11.45 -11.55 Hozzászólások

13.00 -14.30 Ebéd

14.00 -14.00 Előadás: A MÉK Belsőépítész Tagozatának küzdelme a belsőépítész tervezési jogosultság visszaállításáért
O. ECKER JUDIT belsőépítész, Ferenczy díjas MÉK elnökségének tagja és a MÉK Belsőépítész Tagozatának elnöke,

15.00 - 15.30 Előadás: Belsőépítészet és szcenika a színháztól a templomig, kastélyszínházak színpadtechnikája a történeti szakirodalomban és a fennmaradt emlékeken
Bugár-Mészáros Károly okleveles építészmérnök, építészettörténész, a Műegyetem Műemléki Szakmérnöki Szak történeti belsőépítészet tanára,

15.30 -15.40 Hozzászólások

(21.00 - 23.00 Diavetítés és a beszélgetés folytatása)

15.40 - 16.00 Portréfilm: a festő, grafikus, fafaragó, bőrplasztikát, kisplasztikát, fali plasztikákat készítő belsőépítészről és könyveiről
Garajszki József belsőépítész

16.00 -16.10 Hozzászólások

16.10 - 16.30 Portréfilm: „A fény terei” a holdfénytől a funkcionális lámpacsaládig
NÁDAI TIBOR belsőépítész

16.30 - 16.40 Hozzászólások

16.40 - 16.55 Kávészünet

16.55 - 17.15 Előadás: Bozay Dezső 100 éve született, aki építő iparművészből vált ipari formatervezővé
dr. Ernyei Gyula ipari formatervező művész, művészeti teoretikus, művészeti író, MOME prof. emeritus, MK Érdemrend és Érdemkereszt kitüntetés

17.15 - 17.25 Hozzászólások

17.25 - 17.45 Előadás: Határesetek, mint bizonytalanság, kételkedés vagy a határ kitágul, ha nem fordítod az asztalodat a fal felé…
Ferencz István DLA építész, belsőépítész, Kossuth-díjas, Prima-díjas, Ybl Miklós-díjas, Steindl Imre-díjas, az MMA vezetőségi tagja

17.45 - 17.55 Hozzászólások

17.55 - 18.15 Előadás: „Képmutatás” - gyönyörű realizmus
Bánk András 40 évig belsőépítész, ezután 15 éve festőművész

18.15 - 18.25 Hozzászólások

19.00 Vacsora

 

2012. szeptember 16. (vasárnap)

7.00 - 8.30 Reggeli

9.00 - 9.35 Portréfilm: Hazavágyik szívem”
Szerelmes földrajz sorozat 58. filmje - Fekete Györgyről

9.35 - 9.50 Kávészünet

9.50 - 12.00 Kerekasztal-beszélgetés, moderátor:
Fekete György, dr. Ferkai András, Bugár Mészáros Károly Résztvevők: mindenki

Korunkban a kulturális struktúra átalakítása történik. Most kulturális leltár készüljön, mert a jövőnek szüksége lesz rá. A jövőben majd a kultúra állandó jelenlétét kell biztosítani. Az építész és belsőépítész felelőssége: a válság helyzetben megtalálni önmagunkat!

12.00 - 13.30 Ebéd

14.00 Csoportképkészítés a Nagy Platánfa alatt

15.00 Visszaindulás Budapestre

Tóth Tibor Pál: Üdvözlés a MAOE Belsőépítész Választmánya nevében

Fekete György: A Magyar Művészeti Akadémia és a belsőépítészet

Csikós Attila: A zenés színpadtól a látványépítészetig

Kovács Tamás: Korszerű felületképzés a bútorlap gyártásban (FALCO Zrt.)

Vavra Péter: Korszerű technológiával hazai alapanyagból, csúcsminőségű parketta (EDELHOLZ Faipari Kft.)

Gyürky András: Határesetek, határhelyzetek a belsőépítészet múltjában és jelenében

Horányi Éva: Art deko és modernizmus. Hódosi György, a gobelinszövő építész

Reichard Dóra: A stílushatárok és műfaji határok átlépése Kovács Zsuzsa belsőépítész munkássága tükrében

Somlai Tibor: A szabadalmi ügyvivő, gépész és közgazdász az ipari formatervezés képzésen át jut el a belsőépítészetig

Dr. Ferkai András: Határ vagy szakadék – art deko és modernizmus

Szegő György: A tanulás, mint átalakulás

O. Ecker Judit: A MÉK Belsőépítész Tagozatának küzdelme a belsőépítész tervezési jogosultság visszaállításáért

Bugár-Mészáros Károly: Belsőépítészet és szcenika a színháztól a templomig, kastélyszínházak színpadtechnikája a történeti szakirodalomban és a fennmaradt emlékeken

Garajszki József: Portréfilm: a festő, grafikus, fafaragó, bőrplasztikát, kisplasztikát, fali plasztikákat készítő belsőépítészről és könyveiről

Nádai Tibor: Portréfilm: „A fény terei” a holdfénytől a funkcionális lámpacsaládig

Dr. Ernyei Gyula: Bozay Dezső 100 éve született, aki építő iparművészből vált ipari formatervezővé

Ferencz István: Határesetek, mint bizonytalanság, kételkedés vagy a határ kitágul, ha nem fordítod az asztalodat a fal felé…

Bánk András: „Képmutatás” - gyönyörű realizmus

Szerelmes földrajz sorozat 58. filmje - Fekete Györgyről - „Hazavágyik szívem”

Kerekasztal-beszélgetés